Sziasztok!
Szabó Dániel vagyok, anime, és Japán fan. Ez az első blogom. Arról olvashattok, hogy hogyan fejlődök a hobbijaimban, miféle célokat érek el, és tűzök ki újakat. ^-^
A bemutatkozásomat a "Bemutatkozásom" menüpont alatt olvashatjátok el :D.

2014. július 1., kedd

Sziasztok!
Ez a hétfői bejegyzés, csak kedden írom meg nektek, oké?:D

Fú a napokban eléggé elfoglalt voltam sajnos. Illetve nem is egészen sajnos, de hát majd kiderül, hogy megérte-e ennyit "dolgozni" :D A magazintól megkaptam az első adag melót. Igencsak nehéz feladatokat kaptam, de úgy vélem meg tudom oldani, már csak azért is, mert még van 20 napom, és már egy kis részével megvagyok. ^-^ Nagyon jó lesz a magazin ebben biztos vagyok, alig várom az első szám megjelenését. :3 Emellett egy barátomnak is rajzolok egy ilyen felkérésféleséget. Tervezett egy karaktert, és nekem kell a saját elképzelésem szerint formába öntenem. Sajna ez a karakter nem épp az én stílusom, de valahogy megbirkózok vele. Közben egy másik barátom is felkért engem egy rajzra, ami viszont már nagyon is az én stílusom, ezért már alig várom hogy elkezdhessem a munkát. Beterveztem egy fanartot(<-tervezek egy bejegyzést írni az ilyen, és ehhez hasonló idegen szavakról, és magyar megfelelőikről) is a egy filmről, amiről röviden máris beszélek kicsit :D

Szombaton elmentem megnézni moziban a Szél támad (Kaze tachinu) c. filmet moziban :D
Fúú hát nem is tudom, hogy írjak-e róla elemzést. Szívem szerint írnék, de semmi tehetségem nincs a filmelemzéshez, ezért inkább egy-két mondatban leírom róla az élményeimet. Azzal kezdeném, hogy nagyon is tetszett a film, csupa jókat lehet róla elmondani. Nem sok filmet nézek, inkább animéket, ezért azokhoz tudom hasonlítani csak :D Nagyon különleges hangulata volt, amit egy érdekes kombinációval hoztak össze. A hangeffektek nagy része férfi hang volt (mély morgás, suhogás, stb.) ami egy kicsit félelmetesebbé tette az olyan jeleneteket, mint a földrengés, repülőkatasztrófa, stb. Volt benne szerelem, humor, komolyság, siker, kudarc, minden, de mégiscsak éreztük hogy a főszereplő srác álma áll a középpontban. Nagyon látványos volt, gyönyörűen meg voltak festve a tájak, repülők, hangárak, házak. A repülőgép tervezéshez abszolút semmit nem értek, még a repülőkhöz sem, de a filmben az egész téma olyan természetesen volt jelen, hogy egyáltalán nem éreztem zavarban magam amikor elkezdtek beszélgetni a szárny felépítéséről. Nos, a filmről ennyit, remélem megnézitek, nagyon szép, és nekem is felülmúlta a várakozásaimat :D

Nincsenek megjegyzések: